Géniusz Arcok

Idén a fiatal, de máris nemzetközi sikereket elért kutatóknak járó rangos hazai Junior Prima Díjat Nemes-Incze Péter, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet Nanoszerkezetek Osztályának doktorandusza kapta, a grafénkutatás terén elért eredményeiért.

Az idén tizedszer odaítélt kitüntetéssel a magyarországi természettudományos oktatásban végzett kiemelkedő tehetséggondozó munkát ismeri el három nagyvállalat.

Baráti Kristóf hegedűművész nyerte meg a Moszkvában megrendezett VI. Paganini Nemzetközi Hegedűversenyt idén októberben.

Vágó Réka ez év elején New Yorkban tanított és tanult, valamint ott készítette el új kollekciója fotóit. Vágó Réka női cipőket tervez, tudja, hogy a magyar piac meglehetősen szűk, fontolgatta, hogy a sikeres külföldi bemutatkozások után a nagyvilágban próbál szerencsét, de valami mindig visszahúzta. Elhatározta hát, hogy ad egy esélyt magának hazájában…

"A nagy álmaim tíz éve kezdtek teljesülni…" Az idén augusztusban a svédországi Göteborgban megrendezett szenior korú úszók világbajnokságán a szegedi Bánki-Horváth Béla négy aranyérmet nyert. Bánki-Horváth Béla 90 éves.

A Széchenyi Társaság Díját vehette át dr. Csermely Péter a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen.

2010-ben az Év Divattervezőjének választották a 26 éves Abodi Dórát, aki túl van már – többek között – egy New York-i és egy düsseldorfi megmérettetésen is. Ez utóbbin megnyerte a nemzetközi divattervező versenyt is.

Az idén májusban az olaszországi Sogliano al Rubiconéban nyolcadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Zenei Versenyen Mohai Zsófia a szólisták kategóriájában 1. díjjal térhetett haza, de nem sokáig pihenhet.

Pro Talento díjakat adtak át Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében.

Jazz a cimbalom körül címmel 2010. október 1-jén ad különleges koncertet a Művészetek Palotájában Lukács Miklós.


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Tehetség Program Új Széchenyi Terv Aegon