Tehetségmenedzsment a felsőoktatásban

Bodnár Gabriella, Takács Ildikó, Balogh Ákos


Bodnár Gabriella, Takács Ildikó, Balogh Ákos:
Tehetségmenedzsment a felsőoktatásban (Géniusz könyvek 19.)
Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010. (163 oldal)

 


Bevezető

A kötet három fejezete a felsőoktatás tehetséggondozásával és menedzselésével, a pálya szocializációval és a tehetséges fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeivel foglalkozik.

A kézirat hiány pótló a tekintetben, hogy ilyen össze foglaló és egymásra épülő munka még nem került összeállításra. Az utóbbi 10–15 év ben több olyan tanulmányt olvashattunk, melyben a tehetséges hallgatók, diákok jellemzőit ismerhettük meg, azonban az alábbiakban jelzett témákat összefüggésükben így nem találhattuk meg.

Az első fejezetben a teljesség igénye nélkül áttekintést adunk a felsőoktatási intézmények jelenlegi tehetséggondozó munkájáról, programjairól. Vannak olyan intézmények, egyetemek, ahol a tehetséggondozást komplexitásában szervezik, irányítják, ahol jól érvényesül az összefüggő, átgondolt egyetemi stratégiába illeszkedő munkaterv. Több intézmény nem feltétlenül komplexen, hanem a képességek bizonyos területeit tudja kiemelten fejleszteni, támogatni, menedzselni. Azok az intézmények, melyek a felsőoktatás integrációjában nem vesznek részt, a Géniusz Program an megalapított „Tehetségpont” megalapításával próbálkoznak, illetve tervezik meg tehetségtámogató programjukat. A három segítő forma mellett más, inkább az intézmény profiljából adódó tervezett, szervzett munka ismerhető meg. A felsőoktatás tehetséggondozó programjairól a szerző kutató munkája és az internet áttanulmányozása alapján ad áttekintést.

A második fejezet a karriertanácsadás, a pálya szocializáció legfontosabb szakirodalmi utalásai mellett az aktív és gyakorlat orientált pálya szocializációs szakaszolást, a pálya és a képzés összehangolását, valamint ennek megfelelését fogalmazza meg. A szerző hang súlyozza, hogy a képzésben résztvevők választá - suk és tanulmányaik elkezdése mellett kitüntetett figyelmet érdemelnek akkor, ha képességeiket nem tudják vagy jobban tudnák kamatoztatni.

A harmadik fejezet a felsőoktatás és munka erőpiac kapcsolódási pontjait mutatja be, különös tekintettel a kiváló képességű, tehetséges fiatalok támogatásának érdekében. Áttekintést adunk a jelenlegi munkaerőpiac igényeiről, valamint az Unió elképzeléseiről, terveiről, a képzések helyzetének, erősségeinek programjaira fókuszálva.

A kötetet azoknak ajánljuk, akik a felsőoktatási intézmények tehetséggondozó-menedzselő munkáival, a fiatalok pálya- és karriertanács adásával foglalkoznak vagy foglalkozni szeretnének.

Tartalomjegyzék:

I Tehetséges fiatalok menedzselése a felsőoktatási intézményekben 9
Bevezetés. A tehetség társadalmi fontossága 11
1 Felsőoktatási intézmények komplex tehetségprogramjainak át tekintése 16
2 A programok tartalmi, időbeni folyamatának, hasonlóságainak, különbségeinek ismertetése 36
3 Az újszerű programok tartal ma mennyiben segíti a hallgatók munkaerő-piaci szerepét, előnyeit? 38
4 A tehetséges hallgatók támogatási rendszeréről 41
5 A tehetség gondozásban szerepet vállaló oktatók feladata, elismertsége az oktatási intézményben 44
6 Képzési lehetőségek a felsőoktatási intézményekben 45
II A pályaorientáció, a karriertanácsadás lehetőségei a felsőfokú intézményekben 51
Bevezetés 53
1 A pályaválasztás, pályaszocializáció elméleti és gyakorlati kérdései 56
2 A korai felnőttkorra vonatkozó fejlődéselméletek 67
3 A hallgatók motivációs háttere a szakma választásakor 72
4 A pályaválasztási és a karriertanácsadás jellemzői, megjelenése a közép- és felsőfokú intézményekben 77
Irodalom 87
III A felsőoktatási intézmények és a cégek kapcsolata a munkaerőpiacra történő felkészítésben 89
Bevezetés 91
1 Helyzetértékelés a cégek kvalifikált munkaerő-utánpótlásáról és a tehetségmenedzsment lehetőségéről 96
2 Új tendencia: az Európai Unión belüli munkaerő-mobilitásához az egységes képzési keretrendszer bevezetése 106
3 A hazai felsőoktatás rangsorolásának kérdésköre – összefüggése a tehetséggel 121
4 Végzett diplomás tehetségek előre jutási lehetőségei kutatói pálya esetén – tehetséggondozás a kutatói pályán 127
5 Munkaadók, cégek belső képzései és tehetségkezelése 131
6 Munkaadók és a felsőoktatás kapcsolata 146
Befejezés 152
Irodalom 154

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv Aegon