Tehetséggondozás EU Magyar Elnökségi Konferencia és Első Európai Tehetségnap

Talentday_rollup_2A Budai Várban tartott eseményen 20 országból érkezett 300 résztvevő cserélt eszmét a tehetségek felkutatásával, tehetségük kibontakoztatásával és hasznosításával kapcsolatos feladatokról.

A Nemzeti Tehetség Program részeként a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Magyar Géniusz Program társszervezésében megvalósuló konferenciához kapcsolódóan rendezték az első Európai Tehetségnapot, amelynek alkalmából Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár bejelentette, hogy kezdeményezi az Európai Bizottságnál, hogy a jövő évtől március 25-ét, Bartók Béla születésnapját hivatalosan is nyilvánítsák Európai Tehetségnappá. Az április 9-i rendezvényen a Kanadából érkezett nemzetközi hírű professzor, Françoys Gagné arról tartott előadást, hogy milyen tényezők befolyásolják a kiemelkedő képességgel született gyerekeket abban, hogy tehetségüket kibontakoztathassák. Az Európai Tehetségnap alkalmából rendezett Tehetségvásáron 20 ország tehetségprogramjai, köztük 150 hazai és határon túli magyar tehetségpont mutatkozik be.

Javaslatát az államtitkár azzal indokolta, hogy a modern globális világban az a nemzet lehet sikeres, amely kiaknázza és a felemelkedés szolgálatába állítja a kimeríthetetlen természeti erőforrást, az emberi tehetséget. Ez a felismerés hozta létre az együttműködő Tehetségpontok magyarországi és kárpát-medencei hálózatát is, és ennek a gondolatnak a jegyében helyezték európai dimenziókba a tehetség kibontakoztatásának ügyét a kétnapos rendezvény résztvevői.

Az április 7-8-án lezajlott kétnapos konferencia első napján Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének megnyitó beszéde után Hoffmann Rózsa beszélt a hazai tehetséggondozás megerősítését szolgáló, húsz évre szóló, már működésének első két évében 60 ezer diákot elérő Nemzeti Tehetség Programról, amely biztos anyagi alapokra támaszkodik az értékőrzés, az esélyteremtés, a hatékonyság és a társadalmi felelősség jegyében. Világossá tette, hogy az iskolai oktatás célja, hogy egyetlen gyerek se kallódjon el, ugyanakkor a kiemelkedő tehetségek minden szükséges támogatást megkapjanak tehetségük kibontakoztatásához. Figyelmeztetett rá, hogy jól kell gazdálkodnunk a ránk bízott talentumokkal.

A plenáris üléseken Csermely Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke az Európai Unió Szociális Alapjának támogatásával megvalósuló Magyar Géniusz Programról szólt, melynek keretében több mint 400 Tehetségpontban 20 ezer fiatal tehetségének kibontakozását segítik a szakemberek. A konferencia alkalmából a Géniusz könyvek sorozatban jelent meg a legjobb európai tehetséggondozó gyakorlatokat bemutató kötet is magyar és angol nyelven. Az Európai Bizottság képviseletében Stefaan Hermans, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatósága osztályvezetője ismertette az Európai Unió 2020 Stratégiájában az innováció és a kreativitás megjelenítését, a tehetségsegítés egész Európa versenyképességét növelő szerepét.  A Lengyel Kormány képviseletében – és egyúttal a következő európai tehetséggondozási konferencia házigazdájaként – Mirosław Sielatycki, a lengyel Nemzeti Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára ismertette a lengyel tehetséggondozás aktuális kérdéseit. Andor László az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi kohézióért felelős biztosa a tehetséggondozás és a társadalmi tőke növelésének kérdéseiről, Leo Pahkin, a Finn Nemzeti Oktatási Tanács tagja a finn átfogó tehetséggondozási modellről beszélt, Johanna M. Raffan pedig a European Council for High Ability (ECHA) tevékenységében a civil szempontok érvényesüléséről szólt.  Joan Freeman a Middlesex Egyetem kutatója az EU tagállamainak tehetséggondozó programjait elemző angol kutatásról számolt be, három nagy európai egyetem, a Münsteri, a Toruni és a Glasgow-i oktatói pedig a tehetségsegítés helyi legjobb gyakorlatát mutatták be. Ezt egészítette ki Gloviczki Zoltánnak, a NEFMI helyettes államtitkárának előadása az Arany János Országos Magyar Tehetséggondozó Program tapasztalatainak ismertetésével, és a Győri János, az ELTE docense által szerkesztett  „Európai Uniós jó gyakorlatok” című könyv bemutatása.

A konferencia résztvevői hat tematikus szekcióban vitatták meg a tehetséggondozás különféle aspektusait, és Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke vezetésével sor került egy kerekasztal-beszélgetésre, a társadalmi felelősségvállalásról, a nagy vállalatok és a nagy vállalkozók szerepéről a tehetséggondozásban, amelyen magyar és európai nagyvállalatok illetékes vezetői vettek részt.

A résztvevők által elfogadott közös nyilatkozat megállapításokat tartalmaz a tehetség fogalmáról, felismerésének, fejlesztésének és hasznosításának módozatairól, valamint ajánlásokat fogalmaz meg a szakma és a társadalom számára. A zárónyilatkozatban javasolják, hogy az Európai Unió Bartók Béla születésnapját, március 25-ét hivatalosan is nyilvánítsa Európai Tehetségnappá. Megállapítják továbbá, hogy az európai tehetségsegítő munka összehangolása és a kontinenst átfogó együttműködő hálózatok kiépítése érdekében szükség van egy koordinációs központra, amelynek székhelye Budapest lehet. Az összehangolt munka folyamatosságának biztosítása érdekében a mostanihoz hasonló eszmecseréket rendszeressé teszik, a következő konferenciára 2012-ben Lengyelországban kerül sor.

A magyar javaslat alapján létrejövő Európai Tehetségnap több célt szolgál: egyrészt nem hagyja a feledés homályába merülni a világra szóló alkotásokat létrehozók neveit, másrészt a köztünk élő tehetségekre és a tehetséggondozás fontosságára irányítja a figyelmet.

konf_osszefog_cimlap

A konferencia összefoglalója (angol nyelven, pdf - letölthető a fenti képre kattintva)

A konferenciáról további részletek olvashatók: http://www.conference2011.talentday.eu/
Melléklet: A konferencia zárónyilatkozata (pdf)

talent_daily

A konferencia alkalmából megjelent újságmelléklet számai letölthetők az alábbi linkekről:

The Talent Daily I/II. (pdf)

The Talent Daily II/II. (pdf)

IMG_2015aKKapcsolodó képgalériák

 

Keresés

Szabadszavas keresés
előző hónap 2017. április következő hónap
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31
 
 
 
 

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Tehetség Program Új Széchenyi Terv Aegon