Szeniortehetség – Bánki-Horváth Béla

"A nagy álmaim tíz éve kezdtek teljesülni…" Az idén augusztusban a svédországi Göteborgban megrendezett szenior korú úszók világbajnokságán a szegedi Bánki-Horváth Béla négy aranyérmet nyert. Bánki-Horváth Béla 90 éves.

bankiA szenior úszó 200 méter háton korosztályos világbajnoki csúcsot is felállított Göteborgban, amely természetesen egyben Európa-rekord is, miként az 50 méter háton elért időeredménye is korosztályos Európa-csúcs.
De nem ez az első sikere. Bánki-Horváth Béla tizenegyszeres szenior világbajnok, és 25 Európa-bajnoki aranyérme van. Mégis talán a göteborgi sikernek örül a legjobban. „Egyetlen világeseményen sem szerepeltem még ilyen eredményesen” – nyilatkozta.
Máris új tervei vannak. Jövő szeptemberben Jaltán rendeznek Európa-bajnokságot korosztályában, a rákövetkező évben pedig Olaszországban, Riccionéban világbajnokságot. Úgy tervezi, hogy túlszárnyalja göteborgi sikerét és mindkét viadalról 5-5 aranyérmet hoz haza.
"Az én korosztályomban, azaz a nyolcvan év feletti kategóriában kevesen vagyunk szenior úszók Magyarországon. Mindössze talán négyen, de érdekes módon azok, akik a közelmúltban lettek szeniorok, abbahagyták a versenyzést. Azt, hogy én még mindig aktív versenyző vagyok, annak tulajdonítom, hogy nem úsztam ki magamat annak idején ifjú koromban. Voltam országos ifjúsági bajnok, öt éven át magyar válogatott kerettag, de nem voltak világra szóló sikereim. Úgy érzem, maradt még energiám idősebb koromra is. A nagy álmaim hetven éves korom után kezdtek teljesülni" – mondja.
Edzés terve egyszerű. Mindennap úszik, kéthetente enged magának egy pihenőnapot. De a siker titka ennél jóval biztosabb: szeret úszni.
Bánki-Horváth Béla ifjúkori úszókarrierjét a világháború szakította meg. Megjárta a hadifogságot is, majd hazakerülve úszóedzőként dolgozott. Nagy sikereit az 1990-es évektől érte el.

banki2Dr. Bánki-Horváth Béla
1920. december 20-án született.
1938-ban 100 méteres hátúszásban országos ifjúsági bajnok.
1939-től 1944-ig magyar válogatott kerettag, magyar bajnokságokon 2., 3. helyezett.
1944-ben és 1949-ben NB I-es vízilabda játékos.
1991-ben az Európa-bajnokságon 2 aranyérmet szerzett és beállított 2 Európa-csúcsot
1992-ben a Szenior Úszó világbajnokságon 2 aranyérmet és 1 ezüstérmet nyert
1992-ben az 50 méteres férfi hátúszáson Európa-csúcsot úszott és világbajnoki aranyérmet szerzett
1993-ban az Európa-bajnokságon 4 aranyérmet szerzett
1994-ben a Szenior Úszó világbajnokságon 1 arany-, 1ezüst- és 1 bronzérmet nyert
1994-ben a 4×50 méteres férfi vegyesváltón világcsúcsot úszott és világbajnoki aranyérmet szerzett
1994-ben a Szenior Világjátékokon 3 aranyérmet nyert
1995-ben az Európa-bajnokságon 3 aranyérmet és 1 bronzérmet nyert, valamint 5 Európa-csúcsot állított be
1997-ben az Európa-bajnokságon 5 aranyérmet nyert, 200 méteres hátúszáson új Európa-csúcsot állított fel
1998-ban a Szenior Világjátékokon az 50 méteres hátúszószámot új világjáték csúcseredménnyel nyerte meg
1999-ben a Szenior Úszó világbajnokságon 1 arany- és két ezüstérmet nyert
A versenyúszást 36 évesen hagyta abba, és 65 évesen kezdte újra szenior úszóként. Minden sportágat tekintve ő ma Magyarország legidősebb aktív világcsúcstartója és világbajnoka. Hét év alatt tizennyolcszor javította meg az Európa-csúcsot a 70 és 75 év feletti korosztályban.

2010. október 21.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Tehetség Program Új Széchenyi Terv Aegon