A személyközpontú oktatás meghonosítása

A Rogers Alapítvány évek óta foglalkozik középiskolásokkal, illetve fiatalokkal pedagógusként, trénerként, pszichológusként. Pedagógiai módszertárában elsősorban az alternatív oktatási formák, aktív tanulási módszerek és a személyközpontúságra alapuló egyéni megoldások dominálnak.

A Tehetségpontot elsősorban budapesti hatókörrel szervezték meg. Elsőleges célcsoportjuk a Rogers Középiskola tanulói, de tehetséggondozó programokat szerveznek szélesebb körben is, kiterjesztve tevékenységünket a fiatal felnőttek (kb. 18-25 éves korosztály) körére is. Intézményi bázisukat a Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány, illetve a Rogers Iskola középiskolai tagozata biztosítja.
Körkérdésünkre Csizmazia Katalin válaszolt.

2– Géniusz hírportál (G. H.): Miért érzi fontosnak a tehetséggondozást?
– Csizmazia Katalin (Cs. K.): Alapítványunk a személyközpontú oktatás formáinak kutatásával és meghonosításával foglalkozik. Carl Rogers* szerint a folyamatosan és nagyon gyorsan változó modern világunkhoz való alkalmazkodás alapja a kreativitás. Kreatív pedig akkor lehet valaki, ha minél nagyobb mértékben meghatározhatja a maga számára a tanulnivalók tartalmát, és ha esélyt kap az ítéletmentes környezetben végzett munkára és az önértékelésre. Munkánk arra koncentrál, hogyan lehet ezekhez az elvekhez minél közelebb kerülni a gyakorlatban iskolai körülmények között.
Az egyik kapocs az önismeret fejlesztése lehet. A személyes tanulási stratégiák kiépítésével nagy lépéseket tehetünk a személyiségfejlesztéssel összefüggő vonások fejlesztése útján (motiváció, alkalmazkodás) Az egyes területeken jelentkező tehetség transzferhatásának kiaknázása más területeken szintén kutatási téma kell, hogy legyen.

– G. H.: Milyen személyes élmények kötik ifjú tehetségekhez?
– Cs. K.: Az alapítvány által támogatott Rogers Középiskolába számos olyan diák jár, akik szorongóak, és csak lassan jelenik meg bennük mások számára is látható módon a tehetség szikrája. Átlagos fiatalokat ismerek. Nekem nem az a fontos, hogy híres ember legyen valakiből, hanem, hogy kamaszkora alatt megtanulja felismerni az értékeit, és jól érezni magát a saját bőrében. Erre nap, mint nap találok példát munkám során. 

– G. H.: Intézményének milyen hagyományai vannak a tehetséggondozás terén?
– Cs. K.: Carl Rogers, a névadónk, az egyéni tanulási szerződést javasolja az egyik motiváló elemnek, amely egyaránt szolgálhat a gyorsítás vagy a mélyítés eszközéül. Segítségünkkel az évek folyamán valóban sok olyan fiatal talált rá az érdeklődése mentén egy–egy, számára érdekes területre, akik e nélkül a tudatosítás, illetve a személyes igények alapján szűkített keretek nélkül valószínűleg az érdektelenség és demotiváltság állapota és a tanulás iránti nyílt ellenállás között ingáztak volna.
csizmazia_katalinTehetséggondozó programunk olyan rendszer, amely az érdeklődés felismerésétől az elköteleződés kiépüléséig kíséri a diákokat. Minden támogatott diák lehetőséget kap arra, hogy az igényeinkhez adaptált többszörös intelligenciateszt kitöltése után meghatározzuk, mik az erősségei és ezek után erre a területre külön koncentrálva dolgozzunk vele. 
Munkánk során figyeljük az átlagos és speciális mentális adottságokat, képességeket, valamint elvégezzük a tanulási képességek, tanulási stílus felmérését. A tesztek mellett, amelyeket leginkább az egyéni megbeszélések egyik kiindulópontjának tekintünk, játékokkal és gyakorlatokkal is dolgozunk a tehetségek azonosításán. A Rogers középiskolában például számos jó képességű diák van, tehetségük megjelenésének legtöbbször az elkötelezettség hiánya a legnagyobb akadálya. Ennek leküzdésére is szolgál a szociális kompetenciákat tudatosan és kis lépésekben fejlesztő programunk. 
Kutatási területeink: átlagos és speciális mentális adottságok, képességek felmérése, differenciálás a tanórán, vagyis annak vizsgálata, hogyan teremthető meg a választhatóság prioritása a tanórákon (a kötelező, kötelezően vagy szabadon választható munkák folyamatos felajánlása), feleltetés helyett előadások tartása, aktív tanulási formák használata, egyéni vállalások rendszere, a „diák tanít diákot”-program (pl. idegen nyelvből), a Heacox mátrix, a tantárgyközi feladatok, tantárgyi integráció (POK, ökológia), a mestermunka.
Össziskolai szinten Rogers Napokat, különféle ünnepeket, témanapokat, projekteket tartunk, kirándulásokat, táborokat, szülői munkahelyek látogatását szervezünk,  van „Amiben a legjobb vagy”-óránk.
Egyéni programjaink elemei: a tanulást legjobban elősegítő légkör megteremtése (kiegyensúlyozott társas kapcsolatok), egyéni tanulási szerződés, egyéni ütemezés, „két év alatt egy évet” program, egyéni órarend, önálló iskolán kívüli program szervezésének lehetősége, előrehozott érettségi vizsgára felkészítés, külső vizsgákra felkészítés (nyelvvizsga, ECDL), osztályozó vizsgák szervezése, szabadidős, lazító programok, amelyek biztosítják a feltöltődést, a tervezésbe való bevonás, a diák aktív és felelős részvétele (követelmények ismerete).

– G. H.: A Géniusz Program mennyiben segíti intézményüknél a tehetséggondozást?
– Cs. K.: Rendszeresen követjük a Hírlevelüket, és az abban található cikkek és linkek segítségével követjük az újdonságokat, történéseket. Sok információ jutott el hozzánk ilyen módon például konferenciákról, beszámolókról, programokról. Hosszabb távon azt reméljük, hogy előbb–utóbb kiépül egy hálózat, amely megtermékenyítő gondolatokkal, ötletekkel segíti a résztvevők munkáját.

– G. H.: Milyen eredményeket vár a programtól hosszabb távon?
– Cs. K.: Háttéranyagokat és kapcsolatokat várok ettől a programtól, Illetve azt remélem, hogy új rendszereket, struktúrákat, ötleteket ismerhetek meg mások gyakorlatából.

– G. H.: Intézményében miképpen készülnek a Tehetség-napokra?
– Cs. K.: A májusi hónapban a hagyományos Rogers Napokra tervezzük a Tehetség-napot. Ezen a napon a tehetséggondozó programban részt vevő csapat bemutatási lehetőséget kap. Mivel a program egyik kiírása, hogy valamilyen produktumnak kell születnie a megadott mentori és tutori munkával megsegített időszak alatt, valószínűleg érdekes és színvonalas munkákat fogunk látni (rövidfilmet vagy előadást építészet, magyar történelem, politika, művészettörténet, magyar irodalmi tanulmány témakörben). Ez egyben ízelítő és reméljük csábító lesz azok számára is, akik ebbe a programba még nem vonódtak be.

– G. H.: Intézményében miképp bővítik a tehetséggondozás programját?
– Cs. K.: A 2009-10-es tanévben – egy pályázat kapcsán – elindítottunk egy új rendszert, amelyben a Rogers középiskola nyolc tehetséges, azaz jó adottságokkal rendelkező és elkötelezett diákja számára mentort (általános követő tanár) és tutort (az érintett terület szakembere) biztosítunk egyéni tanulási programjának követésére.
Tervezzük, hogy rendszert alakítunk ki az itt-ott már használt esetekből, amikor egy diákunk tart órát az alsóbb évfolyamon, vagy jár egy felsőbb évfolyamos órára.
Keressük a lehetőségét a szabad óralátogatás feltételeinek megteremtésére.
Tervezzük egy levelezős feladat–megoldásos rendszer kidolgozását.
Elkezdtünk dolgozni egy „egyéni tanulási stílustérképnek” nevezett rendszeren, amely folyamatos keretet adna a diák tanulási, mentális, önismereti készségeinek felmérésének és egyéni fejlesztési területeinek azonosítására.
Gondolkozunk speciális tehetséggondozó helyi tanterv készítésén.
Tervezzük újabb kapcsolatok felvételét és a meglévők bővítését felsőoktatási intézményekkel (kutatások, mérések stb végzésére) (például a BME Oktatás technikai tanszékével).

– G. H.: Tervezik-e követni az intézményükből kikerülő tehetségek életútját?
– Cs. K.: Igyekszünk egy közösséget létrehozni a hozzánk kapcsolódó családokból. Évente 5-10 érettségizőnk van, így kezdetektől tudjuk követni további útjukat. Sokszor a tehetség csak szívós és hosszú munkával jelenik meg, de mivel legtöbb diákunk a későbbiek folyamán is szívesen tartja velünk a kapcsolatot, általában van tudásunk fejlődésükről.

*Carl Rogers (1902-1987)
A humanisztikus pszichológia egyik alapítója és kiemelkedő alakja. Pszichológia és pszichiátria professzor volt az Ohio State Universityn, az University of Chicagón és a University of Wisconsinon.
A személyiségközpontú megközelítés és egyedülálló személyisége, ahogyan az embereket és az emberi kapcsolatokat megközelítette és megértette számos területen alkalmazást nyert. Ilyen területek a pszichoterápia és tanácsadás (kliens központú terápia/ humanisztikus pszichológia), oktatás (diákközpontú tanulás), és a Rogers-féle Encounter csoportok.
Rogers szerint a segítő beszélgetés szükséges és elégséges alapelvei (Rogers-i hármas) az empátia (együttérzés), a pozitív, feltétel nélküli elfogadás és a kongruencia (hitelesség). A terápiás hatás a terapeuta és a kliens kapcsolatán keresztül jön létre.
A dél-afrikai és az észak-írországi konfliktusok rendezésében való segítségéért béke Nobel-díjra jelölték.
 

2010. október 25.

Tehetségpont:
Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv Aegon