Mit díjazna a munkáltató? - Sikertörténetek a munkaerőpiac-orientált felsőoktatás témájában

2012. január 30.
SzervezőTempus Közalapítvány
HelyszínHotel Benczúr
Cím1068 Budapest, Benczúr utca 35.

A konferencia a Tempus Közalapítvány „Egész életen át tartó tanulás stratégiájának hazai tudatosítása" című projekt felsőoktatási szakmai rendezvénysorozatának záróeseménye.

2011-es fókusztémánk a felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolata volt, ennek keretében támogattunk helyi kezdeményezésű szakmai napokat, valamint tettünk közzé egy felhívást, melyben jó gyakorlat bemutatása céljából gyakorlatorientált és élő munkaerő-piaci kapcsolatokkal rendelkező felsőoktatási kurzusokat kerestünk. A díjazott kurzusok a konferencián mutatkoznak be, és ekkor kerül sor a díjátadásra is.

A szakmai nap programjában továbbá a témához kapcsolódó előadás, kerekasztal-beszélgetés és a résztvevők aktivitására épülő kötetlen beszélgetés is szerepel, melyben arra keressük a választ, hogy hogyan lehet a helyi innovációkat közkinccsé tenni.

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges, melyet az oldal alján található on-line jelentkezési lapon tehet meg.

Részletes program és regisztráció.

Kapcsolódó oldalak:http://www.tpf.hu/

Keresés

Szabadszavas keresés
előző hónap 2012. február következő hónap
H K Sze Cs P Szo V
 
 
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29
 
 
 
 

Title Title Title