Matematikus tehetségek Veszprémben és Szolnokon
Tizenegyedszer kezdődött meg a tanév a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara által működtetett Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában. A hétvégi foglalkozásokon az ország minden tájáról és határainkon túlról is részt vesznek a matematika iránt érdeklődő kiemelkedő képességű középiskolások. Szolnokon szeptember végén startolnak.
Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola szeptember 24-én tartott tanévnyitó ünnepségén elmondott köszöntőjében beszélt a „matematika Mozartjának”, az iskola névadójának hat évtizedes munkásságáról. Hangsúlyozta, minőség nélkül a munka mit sem ér, a Pannon Egyetemre ez jellemző, ez legyen a diákok mércéje is.
Dr. Pintér Ferenc, az iskola igazgatója ennek igazolásaképpen az elmúlt tíz év legfontosabb eredményeit mutatta be az ünnepség résztvevőinek. Üdvözölte többek között a kassai, az érsekújvári és a zentai diákokat. Elmondta, hogy a szolnoki központba Kárpát-aljai és Beregszászi középiskolások is jelentkeztek, az iskola iránti érdeklődés egyre nő határainkon innen és túl egyaránt. A létszám állandóan emelkedik, a veszprémi központba 157, Szolnokra 82 diák jelentkezett eddig, akik egymás közt versenyben vannak a bejutásért. Az ország mintegy 70 rangos középiskolájából látogatják a foglalkozásokat, melyeket a matematikai tehetséggondozásban országosan elismert tanárok tartanak. Öt-öt hétvégén fejlesztik majd matematikatudásukat mindkét helyszínen. Kitartásra, komoly, szorgalmas munkára buzdította a középiskolásokat az igazgató.
Dr. Friedler Ferenc rektor kiemelte, hogy a tehetséggondozáshoz szükséges négy feltétel (kiemelkedő képességű diákok, kiváló tanárok, megfelelő szervezet és finanszírozás) mindegyike rendelkezésre áll az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában. A programot működtető Műszaki Informatikai Kar célja, hogy a diákok sikeresek legyenek szakmai pályájukon, ebben segíti őket a tehetséggondozó iskola is. Sikeresek azonban csak szigorú elveket követve lehetnek, hiszen tudományos pályájukon mások értékelik majd teljesítményüket.
A tanévnyitó keretében – bizonyítva, hogy az Erdős Pál Iskolában nem matekos „szakbarbárokkal” foglalkoznak, hanem kitekintenek a határos tudományterületekre is -- Dr. Pósfai Mihály egyetemi tanár mutatta be a bioásványokat. A középiskolások sok érdekességet tudhattak meg a mágneses baktériumok életéről, a komplex élőlényekben előforduló mágneses kristályokról és a magnetit alkalmazási területeiről. Ezt követően a hétvégén folytatódtak a matematikafoglalkozások a versenyekre felkészülés jegyében.
A szolnoki központban szeptember 30-án kezdődnek a foglalkozások.
(A fotókat Szabó László készítette.)
Tehetségpont:
Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola



