Bérces Klára
Klári természetszeretete a művészetek iránt fogékonysággal párosul. Érdekli a filozófia, rajzos naplót vezet, novellákat verseket ír, fuvolázik és fagottozik.
Bérces Klára a Deák Téri Evangélikus Gimnázium kilencedik osztályos diákja. Kitűnő tanuló, aki szinte minden év végén tíz-tizenkét tantárgyból kap dícséretet. Különösen a reáltárgyakban jó; kiemelkedő a teljesítménye kémiából, biológiából, de szép eredményeket ér el az országos történelem-, magyar-, hittan- és rajzversenyeken is. Önszorgalomból képzi magát többféle irányban, például filozófiából.
Természetismerete és -szeretete lenyűgöző, gondolatait, tapasztalatait különleges, rajzos naplójába rögzíti. Rendszeresen olvassa a szakfolyóiratokat. Családja irodalomkedvelő, körülbelül négy és fél-ötezer kötetük van. Maga is ír verseket és novellákat. Hat éves kora óta tanul zenét. Öt évig fuvolázott, három éve fagottozik. Szabadidejében rajzol vagy fest.
Tavaly ő volt az iskola legtöbb versenyen indult diákja, érdekli az orvostudomány és a gyógyszerkutatás.
Ötgyerekes nagycsaládban él, testvérei mindegyike tanul, pedig szülei már nyugdíjasok, így a képzésére fordítható anyagi erő a családban szerény.
Versenyeredményei:
- Sajó Károly Környezetvédelmi Verseny budapesti és nemzetközi (Kárpát-medencei) I. helyezés
- Országos Történelem Versenyen kerületi és budapesti II. helyezés
- Budapesti Szövegértési Verseny budapesti fordulóján I. helyezés
- Lotz János Helyesírási és Szövegértési Verseny megyei fordulóján II. helyezés
- Tildy Zoltán Szövegíró Verseny különdíja
- Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulóján IV. helyezés
- Herman Ottó Biológia Verseny kerületi III. és budapesti VII. helyezés
- Hevesy György Kémia Verseny budapesti IX. helyezés
- Országos Hittanversenyen egyházmegyei és országos fordulón az elmúlt három évben I. helyezés
- Biblia Éve Versenyen országos II. helyezés
- Állatok a Bibliában Országos Rajzverseny országos fordulóján II. helyezés
- Füvek Népe Országos Rajzversenyen dicséret
- Feszty körkép Országos Rajzversenyen különdíj
Deák Téri Evangélikus Gimnázium



