Sokan szerették volna tudni, mit rejt a Kíváncsi Láda?

Záró konferenciájához érkezett a II kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ (PSZK) Mi így csináljuk! című tehetséggondozó projektje.

 A PSZK az Európai Ifjúsági Központ inspiráló környezetében látta vendégül az érdeklődő óvónőket, tanárokat, oktatási szakembereket Budapestről és az ország minden részéből. Velük együtt meghívást kaptak a tehetséggondozó projektben résztvevő gyerekek szülei is.

A délelőtti plenáris ülésen elsőként Fülöpné Gali Zsófia, a Nemzeti Tehetség Program és az Oktatásért Közalapítvány munkatársa számolt be e szervezetek céljairól, tevékenységéről. Ebből az oktatási intézmények számára legfontosabb információ az, hogy a Tehetségprogram egy újabb központi ösztönzésnek köszönhetően hamarosan friss pályázati kiírásokkal jelentkezik.

Domokos Gábor (fotó: o2 Média)Húsz év a világhírig – lehetett volna a címe Domokos Gábor professzor rengeteg humorral átszőtt előadásának, amelyben világhírű találmányáról, a Gömböcről és annak közel húsz esztendős történetéről mesélt, a matematikai összefüggések magyarázatát és a tudományos kíváncsiság hétköznapi megnyilvánulásait egyaránt érintve. A különleges testet és tudományos felfedezést legutóbb a sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának fő látványosságaként szemlélhették meg a látogatók.

Csenki József, a PSZK igazgatóhelyettese ismertette a Mi így csináljuk! tehetségprojekthez kapcsolódó felmérés eredményeit. Ez a vizsgálat, amelynek során 1244 kérdőívet elemeztek, azt térképezte fel, hogyan gondolkodnak kerületünkben a tehetségről. A kérdésekre ötödikes és hetedikes tanulók, valamint azok szülei, tanárai válaszoltak. De kérdezték óvodások szüleit és óvodai nevelőket is.

A válaszadók döntő többsége azt állította, hogy mindenki tehetséges valamiben. Ugyanakkor úgy látják, hogy az igazi tehetség nagyon ritka. A tanulók közel fele, a szülők 60 százaléka, a tanároknak mintegy kétharmada vélekedik így. Abban mindhárom csoport tagjai egyetértettek, hogy a tehetségre legkevésbé a jó tanulmányi eredmény és a szorgalom utal: a tanulmányi eredmény és a tehetség nem függ össze!
A felmérés fontos tanulsága, hogy a szülők és a pedagógusok egyaránt igénylik a szakemberek segítségét a tehetségazonosításban és tehetségfejlesztésben. A válaszok 79 százaléka alapján állítható, hogy legnagyobb igény a közvetlen tehetségfejlesztésre mutatkozik.

Gyarmathy Éva (fotó: o2 Média)Mi viszi a tehetséget előre? A választ Dr. Gyarmathy Éva pszichológus fogalmazta meg a hallgatóság számára. Véleménye szerint a tehetségprogramokban elért fejlődés nem a képességekkel, hanem az érdeklődéssel és a motiváltsággal függ össze. A képességek nem mutatják a belső lehetőségeket, az érdeklődés és a motiváció viszont jelzi a belső hajtóerőt, mindkettő a tehetség motorja.

A Mi így csináljuk! tehetségprojektet Pap Judit, a PSZK igazgatója ismertette, aki büszkén idézte, hogy intézményük a Géniusz projekt indulásakor, 2008-ban az elsők között volt, akik Tehetségpontot alapítottak.

A 2010-ben elnyert pályázat lehetővé tette a PSZK számára egy olyan komplex óvodai tehetségfejlesztő program kidolgozását, amelynek célja az óvodás gyerekek körében való hatékonyabb tehetség felismerés és fejlesztés volt. Több okból esett erre a korosztályra a választás. A legfontosabb, hogy bár korai tehetséggondozás hiányában több tehetségígéret örökre elkallódhat, igen kevés figyelemben részesültek eddig a legkisebbek. A PSZK egy, a tanulási folyamatot végigkísérő tehetséggondozó program első lépésének tekinti a most kidolgozott anyagot, amelyet felmenő rendszerben folytatni szeretne a jövőben is. A konferencián az óvodásoknak, kisiskolásoknak megalkotott Kíváncsi láda nevű óvodai mérőeszköz csomagot és a 4-10 évesek számára készített Kaleidoszkóp című játékgyűjteményt mutatták be, beszámolva a pályázat keretében végzett egyéves fejlesztő munkáról, amelyet a II. kerületi két óvodájában végeztek.

Pap Judit és Domokos Gábor (fotó: o2 Média)A konferencia résztvevői tüzetesen is megismerkedhettek a Kíváncsi láda titkaival. A délutáni szekciókon Pap Judit, Laczka Istvánné és Thomán Angéla avatott vezetésével több kiscsoportra bontva szemlélhették, próbálhatták játékait, szereplőit, feladatait. A különböző tehetségterületeket vizsgáló eszközökkel a felnőttek is szívesen foglalatoskodtak.

A Kíváncsi Láda és a komplex óvodai tehetségfejlesztő program használatát további, ingyenes továbbképzéseken ismerhetik meg a pedagógusok, a Kíváncsi láda tehetségfejlesztő és mérőeszköz pedig a jövőben megrendelhető és megvásárolható lesz az érdeklődő nevelési, oktatási intézmények számára.

Az azonnali és az utólagos visszajelzések alapján a szervezők úgy látják, hogy a Kíváncsi láda nemcsak jól vizsgázott, hanem nagy sikert is aratott. Így aki a konferencián elmulasztott feljegyezni valamilyen információt, azok számára néhány nap múlva a PSZK honlapján elérhetővé teszik az előadások anyagát a következő honlapon: http://www.mkpszk.sulinet.hu.

Szöveg és fotó elkészítésében közreműködő partner: o2 Média
 

2010. október 30.

Tehetségpont:
II. Kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Tehetség Program Új Széchenyi Terv Aegon